Koreai teaszertartás

Sokszor lehet látni az ázsiai filmekben, hogy nagy szerepet játszik a kultúrájukban a tea. Láthatjuk, hogy leülnek egymással szemben, szépen lassan előkészítik a hozzávalókat, felöntik a teafüvet vízzel, majd isznak és közben elcsevegnek az élet kisebb-nagyobb dolgairól.

De! 

Amit csinálnak, az közel sem ilyen egyszerű, ezért úgy döntöttem, hogy közelebbről is megismerkedem A teával.

A Koreai Kulturális Központ – mint ahogy a neve is mutatja – a koreai kultúrát hozta el Budapestre. Tánc és taekwando oktatást tartanak, könyvtárat üzemeltetnek, kiállításokat nyitnak (ezekről részletesen később), és programokat szerveznek.

Barátnőmmel már régóta látogatói vagyunk az intézetnek és szinte fanatikusan nézzük a facebookot és a honlapjukat is. Így jutottunk el tegnap egy teaszertartásra is, ahol  magyar születésű koreai szerzetes tartott nekünk agy és íz tréninget. Az elején úgy tűnt, hogy minden ellenünk szövetkezett, mikor is kiderült, hogy a vízforraló nem működik, a másikat pedig elvitték Romániába.

De nincs gáz! – mondta az oktató. – Van rezsó!

Amíg a víz felforrt bemutatkoztunk, hogy oldjuk a feszültséget. A szerzetesünk humoros volt és figyelmes, türelemmel hallgatott minket végig. Számomra egy kicsit meglepő volt, hogy nem csak használta a szemeit, de látott is. Látta a személyiségünket. Hogy az az irány, amelyre az utunkon tartunk, mennyire illik hozzánk.

Nem ültünk a földön – pedig már rákészültem -, hanem koreai faragott bútoron foglaltuk el helyeinket, egy-egy párnán.

Előttünk az asztalon már oda voltak készítve a szertartáshoz való eszközök: hat kis csésze, egy fehér edény, egy szűrő és annak egy kis tál, egy kiöntő és egy kanna, valamint négy féle teafű, amiből mi a zöldtea-pirított rizzsel variációval ismerkedtünk meg.

Mikor a víz felforrt, kiöntött egy keveset a kiöntőbe. A kiöntőből a csészékbe öntötte, majd a csészékből a fehér edénybe.

“Ez – mondta – azért van, hogy bemelegítsük az eszközöket.”

A teafüvet a kannába rakta, majd a kiöntőbe újabb vizet öntött. Olyan forró volt, hogy a gőz sűrűn hömpölygött, így várnunk kellett. Közben elmondta, hogy nem szabad 80 fok fölötti vizet önteni a teafűre, mert azzal leforrázzuk és az ízeket szó szerint kiírtjuk és valami savas katyvaszt csinálunk, főleg ha cukorral és citromlével próbáljuk korrigálni. Ennek humánusabb megoldása a tejjel való ízesítés, amit nem csak az angolok, de az ázsiaik is előszeretettel használnak. Mi, a citromleves-megoldást az oroszoktól vettük át – valamiért érthető, hiszen a vodka is a citrommal a legjobb. 😀

De honnan tudjuk, hogy jó e a víz hőmérséklete anélkül, hogy nevetségessé tennénk magunkat a halacskás hőmérőnkkel?

Egyszerűen: ha már a gőz nem sűrű, csak alig-alig látható, akkor ráönthetjük a teafűre.

A szerzetesünk így is tett, majd lefedte a kannát és hagyta állni egy-két percig. Közben -hogy ne csak legyünk, hanem gondolkodjunk is – feltett egy kérdést: van három ember egy interjún, akik az állásra megfelelő fizikai és mentális képességekkel rendelkeznek, de mégis csak egyet vesznek fel közülük. Miért? Egy ideig csöndben ültünk, nagy szemekkel néztünk egymásra, majd rájöttünk, hogy tudjuk a választ. Na mi hiányzik nekünk a négy keréken kívül? Hát persze, hogy az ÖNBIZALOM!

Mikor a tea eleget állt, a kiöntő felé tartotta egyik kezével a szűrőt, a másikkal pedig a szűrőn keresztül öntötte ki a kannából a teát. Majd szerzetesünk a bal kezével töltött a kiöntőkből a csészékbe, közben a jobb kezével megtámasztotta a csuklóját. A csészéket egyesével, mind a két kezével nyújtotta nekünk át, mi pedig ugyanúgy két kézzel vettük el. Ezt a két kezes dolgot azért csinálják, hogy megadják a teának és a másiknak is a tiszteletet. A csészét alulról a bal kezünkkel megtámasztottuk, míg a jobb kezünkkel az óra járásával megegyező irányba elforgattuk egy kicsit, majd ittunk.

Általában egy tea elkészítése és felszolgálása koreai hagyományok szerint 40-50 percig tart, mivel minden egyes lépés meghatározott, amit szigorúan be is tartanak.

A szertartás végén újabb vizet forralnak fel, majd egyből beleöntik a fehér tálba. A poharakat, a szűrőt és a többi eszközt ebbe a vízbe mártják bele, mivel régen nem voltak tisztítószerek, de a forró víz ugyanolyan alkalmas volt a fertőtlenítésre, mint a Jar. 😀 Ez a “ceremónia” pedig, beépült a teaszertartásokba is.

Bár nem tartott sokáig, igazi lelki és testi felfrissülés volt ez a pár óra. Ráadásul gazdagabbak lettünk Korea egy kis szeletével. (:

MynAh